Mindig tanul az ember

Hol volt hol nem volt élt egyszer egy nagyon szegény ember. Ennek a szegény embernek a napjai néma csendben teltek. Soha nem szólt senkihez sem egy szót sem. Csak nagyon ritkán fordult elő, hogy valaki megszólította. Például akkor, amikor kérték a boltban a pénzt vagy amikor az orvos mondta, hogy mit vessen le és hogy mi a betegsége. Ilyen esetekben a mi szegény emberünknek nem volt válasza, csak tette, amit kellett.
Egyszer egy napfényes délutánon, amikor szegény emberünk a kutyáját sétáltatta szembe jött vele a nő. A nő nem mondott semmit, Nem ért hozzá, nem figyelte, nem bámulta. De a nő meglepődött a kutyája láttán. A kutya ugyanis szó nélkül beszélt a szegény emberrel. A kutya csak ránézett a szegény emberre. A szemében szomorúság volt és kérés. Egyértelmű kérés némi ehető falatért. A nő meglepődött, hogy milyen egyértelmű tiszta tekintete van a kutyának és hogy milyen egyértelműen fejezi ki az étel iránti kérését. Akkor a szegény ember elővett egy darab csokoládét és a nő felé nyújtotta. A nő a csokoládét átvette, megnézte. Több hetes gyűrött papírja volt. Kivette a papírból. Megfelezte és felét a kutyának adta. A mások felét a szegény ember felé nyújtotta. A szegény ember ránézett. Nem tudom itt leírni, hogy ebben a nézésben mi volt, mert az sok -sok oldal teleírását igényelné. Képzeld el! Képzeld el, hogy, hogy mi minden volt abban a nézésben, hogy a nő abban a másodpercben szerelmes  lett a szegény emberbe és azóta el nem hagyta. Azóta hozzáment és máig együtt élnek, ha meg nem haltak.